Makói forduló

Makó, 2024.03.23. LU15 TISE

Mérkőzések és eredményeik:

Gyulasport NKFT-Tiszaföldvár Sportegyesület 34:25

Tiszaföldvár Sportegyesület-Köröstarcsai DSE 25:28

Csapat tagjai: Oláh Mónika, Túri Viktória Piroska, Császi Janka, Kállai Natália, Szűcs Mirjam, Papp Réka, Papp Renáta, Cseh Olívia, Kiss Dorina Kornélia, Kozák Zsanett

Viszonylag nagy távolságra utaztunk Makóra, a városi sportcsarnokban játszottunk a Gyulasport és a Köröstarcsa csapatával. A játékunk alapján elmondható, hogy sem támadásban, sem védekezésben nem megfelelő „hőfokon” játszottunk. Számos technikai hiba után nem rendeződtünk megfelelően, visszafutásokat a megszokottnál lassabb tempóban tudtuk végrehajtani. Támadásainkat kevés szélességi mozgásokkal végeztünk, türelmetlenül fejeztük be.

A Köröstarcsa csapata ellen sem tudtunk javulni. A mérkőzést elején összekovácsolt előnyt elpazaroltuk, védekezésünk itt sem volt megfelelő. Pontot sajnos ezen a mérkőzésen sem tudtunk szerezni.

Boros Pál edzői nyilatkozat: Összességében elmondható, hogy nem úgy sikerült ez a nap, ahogyan elterveztük. Támadásban, védekezésben is javulnunk kell a következő fordulóra. Dolgozunk tovább, javítani fogunk. Hajrá Tiszaföldvár!

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.