Javuló játék Szarvason

Szarvas, 2024.03.09. LU15 TISE

Mérkőzések és eredményeik:

Tiszaföldvár Sportegyesület-Szarvasi NKK 26:19

Ceglédi Kék Cápák-Tiszaföldvár Sportegyesület 42:27

Csapat tagjai: Oláh Mónika, Túri Viktória Piroska, Császi Janka, Cseh Olívia, Kállai Natália, Kecskés Nóra, Mester Tímea, Papp Renáta, Papp Réka, Szűcs Mirjam

Szarvasra utaztunk 2024.03.09-én szombaton, ahol a városi sportcsarnokba a helyi csapattal a Szarvassal, valamint a csoportelső Cegléd kéziseivel játszottunk.

Szarvas ellen végig irányítottuk a találkozót, jó tempójú támadásokkal, megfelelő védekezéssel eredményes találkozót tudtunk felmutatni. A győzelem nem forgott veszélyben egy percig sem, visszafutásunk, védekezésünk, támadásunk megfelelő volt az egész meccs alatt. Használtuk a „széleket” is, jól reagáltunk az ellenfél időkérésére is, koncentráltak maradtunk.

Cegléd nagyon-nagy tempóban kezdte ellenünk a mérkőzést, sem támadásban, sem védekezésben nem tudtuk velük tartani a tempót, nagyobb előnyre tettek szert ellenünk. A nyitott védekezést a második félidőre a zárt, 6:0-ás védekezésre cseréltük fel, ami eredményesen működött. Fegyelmezettebb, keményebb védekezéssel szép gólokat tudtunk elérni, viszont a végeredményt már ez sajnos nem befolyásolta.

Boros Pál edző: Bár mindkét mérkőzést nem tudtuk megnyerni a mai napon, ettől függetlenül nagy dicséret illeti a lányokat a jó csapatjátékért, a küzdeni akarásért. Védekezésünk nagyot javult a második mérkőzés 2. félidejére, ez nagyon pozitív dolog, jó napot zártunk Szarvason. Hajrá Tiszaföldvár!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.